2013. április 21., vasárnap

Csimbók

Nem ide lenne való, de nem hagyhatom szó nélkül ezeket a gyönyörűségeket. Tegnap kerékpároztunk, mert kritikus tömeg tudok lenne egyedül is, a súlyomnak és a stílusomnak? köszönhetően.
Szóval, a képek alapján kicsit kuszának fog tűnni, de megpróbálom időrendi sorrendben kezelni a dolgokat.
Adott a fincsi kis Alfa Romeo a Darabos utca végén amit már távolról észrevettem, hogy gubbaszt mellette az ember, furcsa pózban, mert a vállával szorítja a mobilt a füléhez miközben gitteli a hátsó lökhárítót. Jaj! Alig tudtam elkapni a pillanatot és kétszer kellett nagy terkóban visszafordulnom mire értelmes képet tudtam készíteni, de jobb is így, bár ez csak később derült ki. Mindegy, ez is ritka, hogy valaki egy belvárosi parkolóban megcsinálja ezt kis papucsban, mester dekoltázzsal, mobilozva közben.

Majd a Piac utcán, illetve a Kósa Lajos téren láttam a csökkentett hasmagasságú női vázas kerékpárt. Elsőre nem esett le mit is látok, csak mikor a tulajék elballagtak fagyiért akkor vettem tüzetesebben szemügyre. Levágta a felső csövet és kapupánt csavar és bilincs segítségével rögzítette a kiálló részt. Még arról is gondoskodott, hogy a kivágott csővel megszilárdítsa a vázat és alulra visszaillesztette azt, hátha összeforr a későbbiekben. Vajon mindezt egy lombfűrésszel oldotta meg otthon vagy mi vitte rá erre a kendácsolásra?!



Vissza a Darabos utcára. Ekkor már le volt festve a hátsó lökös, láthatóan kicsi lehetett az összehajtott újságpapír mert a rendszám is kapta, de egyforma piros volt mindenhol, a fehér foltok eltűntek és még a szuper VW Passat felnik (amiken 155/65 R14 ambrocsok vannak) is megkapták a pirosítót, kicsit a gumikkal együtt. Szép lett. És minek ide bármilyen műhely?!
A téma az utcán, haver...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése